A prosztataszűrés minden 50 év fölötti férfi számára életmentő lehet, hiszen a prosztatarák elsősorban az idősebb korosztályt veszélyezteti. A betegség a korai stádiumban eredményesen kezelhető; ám a legtöbb esetben ekkor még tünet sem jelentkezik. Pontosan ezért kulcsfontosságú a rendszeres szűrés.
Az alábbiakban összefoglaljuk, miért fontos, hogy minden 50 évnél idősebb férfi rendszeresen megjelenjen prosztataszűrésen, és milyen veszélyei vannak, ha elmulasztja ezt.
A prosztatarákra jellemző tünetek attól függően jelentkeznek, hogy hol helyezkedik el a daganat, ha a húgycsőhöz közel, akkor viszonylag korán jelentkezik nehezített vizelés, vizeletcsepegés, vizeletsugár csökkenése. Jellemző lehet még a véres vizelet és véres ondó, de a legtöbb esetben a tünetek csak későn jelentkeznek.
Az 50 év feletti és annál idősebb férfiaknak évente legalább egy alkalommal el kellene végeztetnie a szűrővizsgálatot, mely a PSA (prosztata specifikus antigén) szintjének méréséből és fizikális vizsgálatból áll. Ha valakinek a családjában előfordult prosztatarák, akkor 45 éves kortól javasolt szűrésre járni, szintén évente.
A prosztataszűrés menete
A szűrés két szakaszból áll. Először a prosztata tapintásos vizsgálata zajlik le, mely ujjal (gumikesztyűben, síkosítóval) történik, a végbélen keresztül. A prosztata ugyanis a végbél és a húgyhólyag között található, a végbélnyíláson keresztül könnyen kitapintható. Ha daganata van a páciensnek, az orvos ujjaival egy kemény göböt érez. Az esetleges tumor, ezzel a vizsgálattal nagy biztonsággal felfedezhető.
A prosztataszűrés második szakasza a PSA-szint vizsgálata. A PSA (prosztata specifikus antigén) kórosan magas szintje utalhat prosztatarákra, de korántsem minden esetben. Legtöbbször inkább jóindulatú prosztata-megnagyobbodás esete áll fenn, de a PSA szintje megemelkedhet akár a kerékpározástól, vagy a gyakori szexuális élettől, gyulladástól is. A PSA szintjének meghatározásához vérvétel szükséges.
A tapintásos vizsgálat azonnali diagnózist eredményez, tehát elmondhatjuk, hogy a prosztata vizsgálat nagyon gyorsan lezajlik.
A vizsgálat nem csak a prosztatarák kiszűrésére alkalmas, fény derülhet más, kevésbé súlyos, de szintén kezelést igénylő kórképekre, mint például a már említett jóindulatú prosztata-megnagyobbodásra (BPH) vagy a krónikus prosztatagyulladásra.
Ha pozitív az eredmény
Amennyiben a prosztataszűrés mindkét elemét elvégezve megalapozott a daganat gyanúja, szövettani vizsgálatot végeznek. Ha a szövettan is igazolja a prosztatarák meglétét, még további vizsgálatokra (például MR, ultrahang, izotóp vizsgálat) lesz szükség a teljes bizonyossághoz, melyet követően elkezdődhet a terápia.
Kiknek nem ajánlott
A prosztata mintavétel néhány esetben nagyobb kockázattal jár, mint mennyi előny származik belőle, ezért a vizsgálat nem ajánlott a 75 év feletti férfiaknak, és egyes súlyos betegségek esetében.
A prosztatarák a világ férfi népességének az egyik leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegsége. Az 50 évnél idősebb férfiak csaknem felénél kimutatható a daganat, noha lehet, hogy életük végéig tünetmentes marad. A betegség korai felismerése jelentősen növeli a gyógyulás esélyét, ezért érdemes vállalni azt a 10 perc kellemetlenséget, egészségünkért cserébe.
