A véres vizelet prosztatarákra utal?
A véres vizelet olyan tünet, amely prosztatarákot is jelezhet, de egyéb betegségekre is utalhat, például húgyúti kövességre, húgyúti fertőzésekre, vesebetegségekre. A pontos diagnózis csak a szükséges orvosi vizsgálatok után állapítható meg.
Milyen vizsgálatokra lehet számítani a prosztatarák stádiumának megállapításához?
A legáltalánosabbnak a prosztata végbélen keresztül, kitapintással történő vizsgálata számít. Emellett vérvizsgálatot, ultrahangos vizsgálatot, endoszkópos vizsgálatot, röntgenvizsgálatot (a lehetséges áttétek kimutatásához), illetve MRI-t, CT-t, valamint biopsziát (szövettani mintavételt) is végeznek. Fontos a PSA szintje, annak időbeli változásának követése.
Mit jelöl a TNM rendszer?
A betűk a daganat kiterjedésének stádiumait jelölik.
T – a tumor méretre, kiterjedésére, valamint elhelyezkedésére vonatkozik (értékek: T0-tól T4-ig).
N – nyirokcsomó-áttétre, valamint annak méretére utal (N0-tól N3-ig).
M – távolabbi szerveken lévő metasztázisra, azaz áttétre vonatkozik
Milyen kezelési lehetőségek állnak egy prosztatarákos beteg rendelkezésére?
Egyénenként változóan alkalmazhatnak műtéti beavatkozást, sugárterápiát, kemoterápiát illetve hormonkezelést.
Rosszindulatú prosztatarák műtéti kezelése után lehet-e vizelettartási problémákra számítani?
Igen, vizeletcsöpögés vagy akár a vizelet teljes elakadása is bekövetkezhet. A húgyúti problémák általában a műtétet követő fél-egy évben tapasztalhatóak.
Milyen szexuális mellékhatásai lehetnek a rákos prosztata kezelésének?
A prosztatarák kezelésekor számos szexuális vonatkozású mellékhatás alakulhat ki: merevedési zavar, impotencia, csökkent szexuális vágy, száraz orgazmus, aktus után jelentkező fájdalom stb. Ezek a panaszok egyéntől függően néhány héten belül eltűnhetnek, de akár élethosszig is tarthatnak.
Minden férfit érint a prosztata megnagyobbodás?
A prosztata jóindulatú megnagyobbodása bizonyos életkor után minden férfit érint, de nem mindenkinél okoz panaszokat.
A kevesebb szexuális élet lelassíthatja a prosztata növekedési folyamatát?
Nincs az orvostudomány által alátámasztva a nemi élet gyakorisága és a prosztata megnagyobbodás közötti összefüggés.
Valóban hatékony a tökmag prosztata megnagyobbodás esetén?
A tökmag jótékony hatást fejt ki a prosztatára, de célszerű elsősorban az urológus szakorvos utasításait követni. Nem szabad az orvos által előírt gyógyszereket tökmagkivonatú készítményekkel helyettesíteni.
A gyakori vizelési inger a prosztata megnagyobbodására utal?
A gyakori vizelési kényszer számos betegség tünete lehet (a cukorbetegségtől, a húgyúti fertőzésektől, a szívbetegségen át pszichés okokig), melyek között szerepel a prosztata megnagyobbodás is.
Mikor nem használható a TURP?
A TURP olyan műtéti beavatkozás, amelynek végrehajtását befolyásolja a prosztata nagysága. Egy bizonyos méret felett már túlzottan megnőne a szövődmények kialakulásának kockázata.
Mikor segíthet a prosztatamasszázs?
Krónikus gyulladás esetén alkalmazzák a prosztata masszírozását, hogy a felgyűlt váladék kiürülését ily módon is elősegítsék. Heveny gyulladás esetén, valamint prosztatadaganat előfordulásakor nem javasolják ezt az eljárást, mert tályogképződéshez vezethet, illetve serkentheti a másodlagos daganatok kialakulását.
A krónikus prosztatagyulladásra szedett antibiotikumok okozhatnak-e merevedési gondokat?
Az antibiotikumok szedése nem vezet merevedési zavarokhoz. A háttérben ilyenkor többnyire pszichés tényezők állnak.
A krónikus prosztatagyulladás hatással van a gyermeknemzésre?
Igen, a prosztata gyulladásos állapota befolyásolja az ivarsejtek életképességét. Gyermekvállalási szándék esetén indokolt lehet a spermavizsgálat.
Prosztatagyulladás esetén milyen védekezési forma javasolt a nemi aktus során?
Amíg a pár férfi tagja meg nem gyógyul, érdemes óvszert használni a fertőzések elkerülése érdekében, amely a hüvelyt és a szájat egyaránt érintheti.
Veszélyes a prosztatakő jelenléte?
A prosztatakő a prosztatában található ásványi sókból áll össze, de mivel az egészségre ártalmatlan, nem szükséges kezelni.
